2013. október 10., csütörtök

 
Az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet (ÖMKi) immár harmadik alkalommal hirdette meg ösztöndíj pályázatát, melynek célja, hogy anyagi támogatást nyújtson az ökológiai mezőgazdaság témakörében tudományos fokozatot szerző, vagy posztdoktori kutatást megvalósító fiataloknak és kutatóhelyeiknek. Pályázni bármely tudományterületről lehetett, a magyarországi ökológiai mezőgazdálkodás aktuális kutatási kérdéseihez szorosan kapcsolódó témával. 


Doktorjelölt hallgatóm, Miglécz Tamás két évre elnyerte az ÖMKi támogatását "Fajgazdag takarónövényzet és zöld folyosók létrehozására alkalmas magkeverékek fejlesztése és alkalmazása a biogazdálkodásban és restaurációs ökológiában" c. pályamunkájának megvalósítására. A nyertesek teljes listája megtekinthető az ÖMKi honlapján. Megköszönve az ÖMKi nagylelkű támogatását a kutatási program megvalósításához sok sikert kívánunk!

2013. október 9., szerda


Október 9 és 13 között rendezik a 4th International Conference on Organic Agriculture Sciences (ICOAS) konferenciát Egerben, ahol a Biodiverzitás kutatócsoport munkatársai 2 anyaggal (1 előadás és 1 poszter) vesznek részt. A konferencia az ökológiai gazdálkodás legnagyobb tudományos és  gyakorlatközpontú seregszemléje. A konferencia részletes programja megtekinthető és letölthető a konferencia honlapján.



2013. október 8., kedd

Megjelent a Kelemen András elsőszerzőségével a Biodiverzitás Kutatócsoport újabb cikke a Journal of Vegetation Science tudományos folyóiratban. A cikk bimassza és fajgazdagság kapcsolatát vizsgálja szikes gyepek dominálta mozaikos tájban. A cikk absztraktja alább olvasható. 

A cikk hozzáférhető a folyóirat honlapján, illetve kérhető e-mailben a molinia_kukac_gmail.com címen is.
  
Mechanisms shaping plant biomass and species richness: plant strategies and litter effect in alkali and loess grasslands


  Explaining the biomass–species richness relationship is key to understanding vegetation dynamics. Several possible mechanisms have been suggested, but complex analysis of plant strategies, major biomass and species richness components along a long productivity gradient is still lacking. We provide a detailed analysis of the relationship between major biomass components (total above-ground biomass, green biomass and litter), plant strategies and species richness along a long gradient of alkali and loess grasslands in a steppe landscape in Central Europe, Hortobágy, Great Hungarian Plain, East Hungary. 
  Above-ground biomass of characteristic alkali and loess grassland stands was sampled along a gradient of increasing productivity. In each grassland stand, a 25-m2 sample site was randomly selected. Within each site, ten above-ground biomass samples (20 × 20 cm) were collected randomly in June 2009, at the peak of biomass production. We classified all species into mixed C-S-R strategy types. To obtain correlations between various biomass and species richness data, Spearman rank correlation was used. The relationship between plant strategies and species composition were displayed with a DCA ordination. The frequently detected humped-back relationship was valid for the relation of total biomass and species richness.
 
With increasing amount of total biomass, we detected an increasing proportion of competitors, and a decreasing proportion of stress tolerators in green biomass. A low proportion of ruderals was detected at both low and high biomass levels. Species richness was affected positively by litter at low litter scores, but there was a negative litter effect from much lower scores than detected previously (from 400 g·m−2). There was a positive relationship between green biomass production and species richness. 
  The study revealed that at the initial part of a productivity gradient, stress is likely responsible for low species richness. Our results show that litter can shape changes in species richness along the whole biomass gradient, thus the litter effect is one of the major mechanisms structuring grassland diversity.

2013. október 5., szombat

Megjelent az EDGG 19-20 Bulletin összevont száma. A Bulletinben képekkel illusztrált beszámolót olvashatunk többek között a 10. Dry Grassland Meeting-ről (Zamosc, PL), az 56.Symposium of International Association for Vegetation Science (Tartu, EST) konferenciáról és a 22th Workshop of European Vegetation Survey (Róma, I) konferenciáról is. A Bulletin szabadon letölthető innen. A korábbi számok megtalálhatóak az EDGG honlapján.

Újraválasztották az IAVS EDGG vezetőségét. A vezetőség összetétele a 2013-2015 közötti időszakra: Jürgen Dengler (D), Monika Janišová (SK), Solvita Rusina (LV), Török Péter (HU), Steven Venn (FIN) és Michael Vrahnakis (GR).


Az Open Landscapes konferenciához kapcsolódóan a Haquetia című folyóirat különszámot biztosít a konferenciapublikációk illetve az IAVS-EDGG tagok cikkeinek megjelentetésére. A vendégszerkesztők: Jürgen Dengler (fő-vendégszerkesztő; Bayreuth, Lipcse & Hamburg, Németország), Marta Carboni (Róma, Olaszország), Jasmin Mantilla-Contreras (Hildesheim, Németország), Török Péter (Debrecen, Magyarország), Stephen Venn (Helsinki, Finnország) & Michal Zmihorski (Varsó, Lengyelország). A konferenciakötetbe az absztraktok benyújtásának határideje október 15, a kötet várható megjelenése 2014. december. További információk a konferencia honlapon.


2013. október 1., kedd


 Contact
Biodiverzitás Kutatócsoport három tagja (Tóthmérész Béla, Török Péter és Valkó Orsolya) nagy érdeklődésre számot tartó szekciót szervezett az Open Landscapes konferencián, ahol több, mint 25 ország mintegy 300 kutatója mutatja be tudományos eredményeit. A szekció leírása itt található.


A konferencia részletes programja itt található.