Szolgálati közlemény - A csend hangjai - közel háromnegyed éves hallgatás (okai?)
Nyilván egy szakmai blog esetében nincs "elfogadható" magyarázat arra, ha nem írjuk. De talán néhány egyszerű érv meghallgatásra talál - pláne, ha ez azt jelenti, hogy a blog újra működni fog. Természetesen nem tagadhatom, hogy a blogírás elmaradása alapvetően a lustaság "terméke" is. Mindig találtam valami kifogást arra - immáron január óta - hogy miért nem született egy bejegyzés sem. Pedig lett volna miről írni. Sajnos túl sok és túlzottan húsbavágó probléma gyűrűzött be az ember szakmai és magánéletébe is, ami esetemben sajnos a konok hallgatást erősítette. Szakmai dolgokról is lett volna miről beszámolni. Sikeresen (remélem) lezártunk egy Lendület csoportot, nyertünk egy ELKH kutatócsoportot, mely szerves folytatását jelenti a korábban megkezdett munkának, elkészült több jelentés, elkészült illetve megjelent közel egy tucat kézirat és cikk. Legvégül pár nappal ezelőtt kiderül, hogy nyert egy Élvonal pályázatunk, ami hihetetlen presztízst és elismerést jelent számunkra és biztosítja számos szakmai tervünk és kutatási elképzelésünk megvalósításának anyagi és szakmai hátterét is. Elkezdődött az oktatási időszak is - számos terv és elképzelés formálódik a kutatásnépszerűsítés és a fiatal kutatók támogatásának frontvonalain is. Ami nyilván nem fog sokkal több szabadidőt eredményezni. Mindazonáltal az elmúlt időszak hallgatását, rendszeres blogírással szeretném pótolni és legalább 2-3 hetente egy-egy újabb írással revitalizálni a blogot. Nem csak hírekkel - hanem "valódi" blogbejegyzésekkel. Örülök annak, ha valaki ezt elolvasta, bízom benne, hogy a későbbiekben születő bejegyzésekkel megszolgálom az érdeklődést és bizalmat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése