2015. november 12., csütörtök

Nyugat-Ausztrália egyik gyöngyszeme - a Kwongan


Szerencsére az ember élete tele van fordulatokkal és ha valaki szereti a munkáját akkor nem is nagyon kell unatkoznia. Úgy alakult az életem, hogy 2014 nyarán az IAVS akkor Perthben (Nyugat-Ausztrália) rendezett konferenciáján sikerült részt vennem és ennek keretében lehetőségem nyílt, hogy magas szintű szakmai vezetés mellett közel két héten keresztül betekintést nyertem Nyugat-Ausztrália növényvilágába. Miután hazatértem ígéretet tettem a blog olvasóinak, hogy adok némi betekintést ez irányú tapasztalataimba. Erre mostanáig egyéb elfoglaltságaim miatt nem került sor. Remélem az elkövetkezendő bejegyzésben ezt némileg orvosolni tudom. Ígértem szerint legelőször a Kwongan vegetációt mutatom be számos fotóval illusztrálva az ott előforduló fajok egy kicsiny töredékét.



A Kwongan Nyugat-Ausztrália tengerparti régiójához közel fekvő, homok alapkőzeten kialakult fenyér (heathland) vegetációja, melyet túlnyomóan rövidéletű (ephemer) lágyszárúak, hagymás gumós fajok illetve fa magasságot csak ritkán elérő cserjék és törpecserjék alkotta szúrós bozótvegetáció jellemez. Maga az elnevezés az őslakosok "homoksíkság" szavából ered. Korábban Dél-Nyugat Ausztrália közel 30%-át borította ez a tűzhöz alkalmazkodott (tűzadaptált) közösség (mely nagyobb kiterjedés mint Nagy-Britannia területe), azonban a cserjeirtások, nem megfelelő égetési frekvencia illetve egyes vírusfertőzések következtében jelentősen visszaszorult és mára kevés, igen fajgazdag állománya maradt meg. 
 

A vegetációt több ezer - köztük számos ritka vagy endemikus - faj alkotja, melyek főként a Proteaceae (Banksia, Hakea), a Myrtaceae (Eucalyptus, Verticordia) családokból kerülnek ki. Igen színpompás talajlakó orhideák valamint pillangós fajok is megtalálhatóak ebben a vegetációtípusban. A Nyugat-Ausztráliai flórarégió több mint 8000 fajt számláló gazdagságából a fajok közel 70%-a a Kwongan valamely típusához köthető.

A növényzet uralkodó fásszárúi a Proteacea családba tartozó, főként Banksia alakkört alkotó fajok. Többnyire a vegetáció egészéhez képes magas termetűek (lásd a fenti fotó bal oldalán lévő "fát"). A Banksiákra nagyon jellemző a határozóbélyegként is szolgáló fásodott, tobozra hasonlító terméságazat, mely nagyon kemény és gyakran csak nagyobb tüzek hatására nyílik fel. Magjaik táplálékul szolgálnak nagy termetű papagájféléknek, amik erős csőrükkel képesek ezeket a szinte betonkemény tobozokat felnyitni. A Hackea illetve Dryandra nemzetségek fajai általában kisebb termetűek, nagyon forma és alakgazdag csoportot alkotnak.

Hackea trifurcata

 Banksia menziesii

 Banksia sphaerocarpa

Dryandra (Banksia) sessilis

 Banksia attenuata

A kisebb termetű cserjék, törpecserjék és lágyszárúak esetében még a fontosabb nemzetségek megemlítésére sem vállalkozhatom. Néhány jellegzetes képviselőjüket az alábbiakban láthatjuk.

 Scaevola repens

 Calectasia narragara

 Caladenia arenicola

Kennedia cf. prostrata

Hibbertia aurea

 Drosera sp.

Daviesia hakeoides

Hemiandra pungens

Hybanthus calycinus

Tersonia cyathiflora szaporító képletei

Előfordulnak parazita fák is a vegetációban. A legjellegzetesebb képviselőjük a kicsit mókás nevű karácsonyfa (Christmas tree) a Nuystia floribunda
 

A "karácsonyfa"

A "kengurutappancs" nemzetségnek igen színpompás képviselői találhatóak meg a kwongan vegetációban. A nemzetségbe tartozik Nyugat-Ausztrália egyik ikonikus növénye az Anigozanthos manglesii mely gyakran található meg bögréken és bélyegeken is. 

 Anigozanthos humilis

Anigozanthos manglesii

További olvasnivalót - angol nyelven - találhatunk itt, itt és itt. Azoknak akik általában érdeklődnek Ausztrália flórája iránt tudom javasolni a FloraBase oldalát. A bélyegek iránt érdeklődőknek ajánlom Ausztrália növényes bélyegeit bemutató oldalt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése